Táboroztunk (2017)

Első nap: A táborba fél nyolctól gyülekeztünk. Teri néni vezetésével bemutatkoztunk, megismerkedtünk egymással. Reggeli után két csoportra váltunk. Mi nagyobbak énekelni mentünk, míg az elsősök tarisznyát festettek. Délután Borkó Bálint és Erdei Gabriella tánctanárokkal megtanultuk a „Pozsonyi sétatéren megy a villamos” című népdalt, majd palackdobálást játszottunk a táncbotokkal.

Kedden ellátogattunk Visegrádra a Királyi Palotába, ahol a „Misztrálos” Tamás bácsi vezetett körbe, mesélt a Palota életéről. Ebéd után átmentünk a Történelmi Játszóparkba. Nagyon jól telt ez a nap is.

Szerdán mi mentünk tarisznyát festeni, az elsősök pedig énekelni és játszani. A délután egy kis pancsolással folytatódott, majd kidobót játszottunk.

Csütörtökön busszal utaztunk Nőtincsre a Seholsziget Élményparkba. Itt találkoztunk Lüszivel a lámával, Pákóval és Kokóval, a beszélő papagájokkal. A nap végén fáradtan ültünk fel a buszra.

Utolsó nap: Péter bácsi egy szuper számháborút szervezett nekünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk.

Köszönjük a jó kis programokat, kirándulásokat!

Hamvas Boróka és Nagy Csenge 4. b osztályos tanulók