Miloszerni László tanár úr órái a héten (november 25. - 29.) elmaradnak.

Miloszerni László tanár úr ének és szolfézs órái a héten (november 25. - 29.) betegség miatt elmaradnak.

SULI-BULI

2019. november 29-én suli-buli lesz délután 5 órától este 9-ig a felső iskolában.

Versmondó verseny

2019. november 29-én rendezik meg az alsósok szavalóversenyét. 10 órától az első és második osztályosok, 11 órától a harmadik és negyedik osztályosok lépnek fel a közösségi házban.

Ifjú Zenebarátok Napja

2019. november 28-án 17órától lesz a művelődési házban a zenészek rendezvénye.

Tanárok és diákok írtak a nagymarosi újságba

Állati jó bemutató
Október 7-én a tanáraink elvittek egy érdekes élő állatos bemutatóra az Állatok Világnapja alkalmából. Az előadó házi egérrel kezdte, majd egyre nagyobb állatok...
/.jpg
A harmadikosok kirándulása
Október 9-én a 3. évfolyam tanulói a Budakeszi Vadasparkba látogattak el. Következzen egy élménybeszámoló a gyerekek tollából:
/.jpg
Baglyos előadás
Egy keddi napon ellátogatott hozzánk a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány, és előadást tartottak nekünk. 4 osztály vett részt a programon.
/.jpg
Földrajzos süti verseny az iskolában
Október 21-én, hagyományteremtő céllal megtartottuk az iskolában az első Geosüti versenyt. A gyerekek az otthon elkészített pályaműveikkel egyéni, páros illetve csapat kategóriában nevezhettek.
Október 6-i megemlékezés
Az idén is megemlékeztek az iskola tanulói az október 6-án kivégzett aradi vértanúkról. Az ünnepélyes műsort a 6.a. osztály tanulói adták elő a felső iskola udvarán.
Sport, Papírgyűjtés, Geoda
Október 4-én az Árpád napok keretein belül játékos sportversenyen vettünk részt, ahol 6. helyezést értünk el.
/.jpg
Sulibuli és október 23.
"Isten hozott ötödikes" elnevezést kapta az az év eleji rendezvény, melyet minden évben a nyolcadik osztályok szerveznek az ötödikesek számára.

Miloszerni László tanár úr órái a héten elmaradnak

Miloszerni László tanár úr szolfézs órái a héten betegség miatt elmaradnak.

Fogadóóra

2019. november 18-án 18 órától fogadóórára várjuk a szülőket a felső iskolába!

Márton napi felvonulás - november 8. 18.00 Főtér

A sváb tradíciót követve idén is fényt és melegséget hoznak az őszi sötétségbe kis lámpásaikkal iskolásaink és a nagymarosi ovisok a Márton napi felvonuláson. A Fekete tanya 2 lova, lovasa vezeti a felvonulást, közreműködik a Dunakanyar Fúvósegyüttes és idén először a Nagymarosi Borbarátok Köre, akik újbor kóstolóval készülnek a felnőttek számára. (A rendezvény a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően ingyenes.) A Nagymarosi Művelődési Ház és Könyvtár munkatársai meglepetés programmal is készülnek. Minden érdeklőt szeretettel várnak a szervezők egy kis zsíros kenyér és tea melletti beszélgetésre, együtt töltött estére. 

https://www.facebook.com/nagymarosikonyvtar/photos/a.2403793296518054/2648845382012843/?type=3&theater


Angol nyelvtanárt keresünk

Iskolánkba angol nyelvtanár kollégát keresünk, az állás november 25-től betölthető.  

Részletek: https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=zlyg9us3j6


Földrajzos süti verseny az iskolában

Október 21-én, hagyományteremtő céllal megtartottuk az iskolában az első Geosüti versenyt. A gyerekek az otthon elkészített pályaműveikkel egyéni-, páros illetve csapat kategóriában nevezhettek. A versenyen összesen 34 felső tagozatos diák vett részt, 19 műalkotással. A gyerekek nagyon kreatív, ötletes és nem utolsó sorban finom geosütiket készítettek, az egész iskola nagy örömére.

Az év Geocukrászai:

Egyéni: Péteri Rozina

Páros: Arany-Kautz Vanda és Arany-Kautz Flóra

Csapat: Horváth Adél, Szilágyi Boróka és Szlávik Zsuzsanna

Különdíj: Fritz András és Kardos Olivér



Naptár
2019. szeptember

H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30
KRÉTA